Digitális TV

A stúdiókban már a kilencvenes évek eleje óta digitális képjel-átvitelt használnak, azonban a stúdióban használt képjelek a magas sávszélességük miatt alkalmatlanok sugárzásra, vagy más a végfelhasználók irányába történő továbbításra. Ennek az az oka, hogy a kábelen, földi, vagy műholdas csatornákon elérhető csatornakapacitás meg sem közelíti ezeknek a jeleknek a sávszélesség-igényét.

A digitális tévézésnél (DVB = digital video broadcasting) a tartalmakat tömöríteni kell ahhoz, hogy a műsor eljuthasson a tévénézőkhöz. 1993-ban született meg az MPEG1 szabvány, majd utóda az MPEG2, amit már a digitális televíziózás alapjának szántak. Kezdetben csak SDTV jeleket lehetett vele továbbítani, de később alkalmassá vált HDTV jelek tömörítésére is. Mára egészen elterjedt már a H.264/MPEG4 AVC tömörítés is, amit jellemzően a HD adásokhoz használnak, sőt az elmúlt 2 évben kezd elterjedni a legújabb H.265/HEVC elnevezésű tömörítési eljárás, amit szintén a HD és a még nagyobb sávszélességet igénylő UHD (4K) adások jelének még hatékonyabb tömörítésére és továbbítására fejlesztettek ki.

A digitális televízió (DVB) szabványnak megfelelően digitális kábeltévét a DVB-C (cable) szerint sugározzuk és SDTV és Full HD felbontásban továbbítjuk a műsorokat.

A régebbi készülékekhez külön kapható vevőegységek csatlakoztatása szükséges, amelyet Set-Tob-Box.ank nevezünk, ezek akár analóg TV készülékhez is csatlakoztathatók és így megnövekedik a nézhető műsorok száma.

Az újabb TV készülékek már tartalmazzák a digitális vételhez szükséges áramköröket és külön kiegészítő nélkül élvezhetők az asások.